Logo
Értékek – Werte – Values
9 febr 2024

Értékek – Werte – Values

Post by Petercoaching

Értékelés

Az iskola sok hasznos dologra megtanít, mint pl olvasni vagy számolni.
De belegondoltál már abba, hogy ennek lehetnek mellékhatásai is?

Például a házi feladat. Egyrészt hasznos, mert segít gyakorolni a tanultakat.
Használhatod arra, hogy egyedül, külső behatások nélkül, felfedezd az adott tárgyat vagy témát.
De ez természetessé teheti azt is, hogy felnőttként hazavidd a munkát, amit a munkaidődben nem tudtál befejezni.

És hasonló a helyzet az osztályzatokkal is.
Persze kell az ellenőrzés, hogy kinek mit sikerült megtanulnia.
Viszont az, hogy jegyeket kapsz előkészít arra is, hogy a munkahelyeden is értékelni fognak.

Mi is történik mikor az iskolában értékelnek?
Kimész felelni, írsz egy dolgozatot és a tanár megmondja, hogy szerinte a kérdések hány százalékára válaszoltál helyesen és az alapján kapsz egy osztályzatot.
Nem kérdés, hogy ez jó-e így, mivel ő tudja, hogy neked mit kellene tudnod és ahhoz képes mennyit tudsz.
Tudom, vannak kivételek, lásd „pofára megy az osztályzás”, de most nem erre gondolok.
Nem kérdőjelezed meg azt amit mond, mert a feltevés az, hogy az aki értékel objektív és pártatlan…

Értékelés

És ez elvezet a munkahelyi értékeléshez.
A szituáció nagyon hasonló, ami valószínűleg nem a véletlen műve.
Igaz, hogy nem az egyes dolgozataidat/beszámolóidat értékelik, hanem az egész éves teljesítményedet.
Mégis ott ülsz valakivel szemben, aki tudja, hogy mit kellene tudnod és ezzel szemben mit tudsz ténylegesen.
A felvetés itt is az, hogy az aki értékel objektív és azért van ott, hogy a te fejlődésedet támogassa.

Csakhogy a legtöbb esetben ez nem igaz, mert egy ilyen értékelésen nem ketten vagytok jelen.
Fizikailag persze nincs ott más, de a háttérben ott van a cég.
És az értékelés nem rólad szól, hanem arról, hogy a cég hogyan lát téged.
Melyik eredményedet hajlandó figyelembe venni és milyen mértékben?
Egy ilyen értékelés nem objektív és minden csak nem pártatlan.

A főnököd, még ha akarna sem tud objektív lenni ebben a helyzetben.
Neki a cég érdekeit kell képviselnie és ha ez azt jelenti, hogy szerintük közepesen teljesítesz, akkor ő ezt is fogja mondani.
Esetleg négyszemközt elmondja a saját véleményét, de azt hiszem nem ez a jellemző.

Miért tartom ezt fontosnak?
Nagy problémákat okozhat, ha kérdés nélkül elhiszed az értékeléseket.
Nagy problémákat okozhat. NEKED!

Mi történik, ha kapsz egy negatív értékelést?
Senki sem szereti, hogy ha azt hallja, hogy nem teljesít jól.
Sok cég ezt arra használja, hogy szándékosan negatívan értékel, mert az majd jobb teljesítményre sarkallja a kollégákat.

Belső ellenőr

Benned viszont kialakulhat egy belső ellenőr, aki semmivel sem elégedett.
Befejeztél valamit – nézd át újra, biztos kihagytál valamit.
Jól végeztél el egy feladatot – biztos van benne valami hiba, amit majd a főnök főnöke fog kiszúrni és kirúgnak.
110 százalékon teljesítesz? Az nem elég, mert soha semmi sem elég jó.

És ez oda vezethet, hogy nem nyolc, hanem tíz, tizenkettő vagy még több órát dolgozol és folyamatosan kételkedsz magadban.
És ez miért jó? Mert így csak dolgozol és nem teszel fel kérdéseket.

Olyanokat, mint például:
Mi az pontosan, számszerűsítve, amit nem csinálok jól?
Mennyivel teljesítem alul vagy túl az elvárt szintet?
Miben kellene fejlődnöm, hogy jobb legyek abban, amit csinálok?
Kinek és mit kell(ene) bizonyítanom azzal, hogy túlórázok anélkül, hogy kompenzálnák?

Fontos, hogy legyen egy saját mércéd.
Tudd, hogy mi a száz százalék és hogy ehhez képest hogyan teljesítesz.
És ha ettől eltérő értékelést kapsz kívülről tedd fel a kérdést, hogy Miért?!
Persze csak magadban, mert külső forrásból erre ugyanúgy nem kapsz objektív választ, mint ahogy pártatlan értékelést sem kaptál.

Ha saját magad el tudod dönteni, hogy mikor teljesítesz jól, akkor be tudod határolni, hogy mikor értékelnek olyan szempontok alapján, amiknek semmi közük sincs ahhoz, amit ténylegesen csináltál.
Ne engedd, hogy mások használják a belső ellenőrödet.
Használd a kis fickót inkább arra, hogy lebuktasd azokat, akik manipulálni akarnak.
Hosszú távon ez a jobb megoldás. NEKED!

Jó őrködést 🙂

Belső ellenőr

Értékelés

In der Schule lernt man viele nützliche Dinge, etwa Lesen oder Rechnen.
Aber hast du schon einmal über die möglichen Nebenwirkungen nachgedacht?

Zum Beispiel Hausaufgaben. Einerseits ist es nützlich, weil es dir hilft, das Gelernte in die Praxis umzusetzen.
Du kannst damit das Thema selbstständig und ohne äußere Einflüsse erkunden.
Es kann aber auch zu Folge haben, dass du als Erwachsener die Arbeit mit nach Hause zu nimmst, die du während deiner Arbeitszeit nicht erledigen konntest.

Und so ist es auch mit den Schulnoten.
Natürlich muss überprüft werden, wer was gelernt hat.
Die Tatsache, dass du Schulnoten erhälst, bereitet dich aber auch auf die Beurteilung am Arbeitsplatz vor.

Was passiert, wenn du in der Schule bewertet wirdst?
Du schreibts eine Arbeit und der Lehrer sagt dir, wie viel Prozent der Fragen seiner Meinung nach du richtig beantwortet hast, und du erhälst auf dieser Grundlage eine Note.
Ob das so gut ist, steht außer Frage, denn er weiß, was du wissen solltest und wie viel du tatsächlich weisst.
Du hinterfragst nicht, was er sagt, denn es wird davon ausgegangen, dass die Person die dich beurteilt objektiv und unparteiisch ist …

Értékelés

Und das bringt mich zur Beurteilung am Arbeitsplatz.
Die Situation ist sehr ähnlich, was wahrscheinlich kein Zufall ist.
Zwar bewerten sie nicht deine einzelnen Arbeiten/Berichte, sondern deine gesamte Jahresleistung.
Dennoch sitzt dir jemand gegenüber, der weiß, was du wissen solltest und was du tatsächlich weisst.
Die Ahnnahme hier ist, dass der der dich bewertet objektiv ist und deine Entwicklung unterstützt.

In den meisten Fällen trifft dies jedoch nicht zu, da bei einer solchen Bewertung nicht nur zwei Parteien anwesend sind.
Physisch ist natürlich niemand sonst da, aber das Unternehmen steht immer im Hintergrund.
Und bei der Bewertung geht es nicht um dich, sondern darum, wie das Unternehmen dich sieht.
Das Unternehmen entscheidet welche deine Ergebnisse in welchen Umfang in Betracht gezogen werden.
Eine solche Beurteilung ist nicht objektiv und alles andere als unparteiisch.

Dein Chef kann in dieser Situation nicht objektiv sein, selbst wenn er das möchte.
Er muss die Interessen des Unternehmens vertreten, und wenn das bedeutet, dass man denkt, dass du mittelmäßige Leistungen erbringst, wird er genau das auch sagen.
Er könnte privat seine eigene Meinung äußern, aber ich glaube nicht, dass das oft vorkommt.

Warum halte ich das für wichtig?
Es kann zu großen Problemen führen, wenn du den Bewertungen ohne Zweifel glaubst.
Es kann große Probleme verursachen. FÜR DICH!

Was passiert, wenn du eine negative Bewertung erhälst?
Niemand hört gerne, dass man nicht gut genug ist.
Viele Unternehmen nutzen dies, um absichtlich negatives Feedback zu geben, weil es die Kollegen zu besseren Leistungen motivieren soll.

Belső ellenőr

Auf der anderen Seite entwickelst du möglicherweise einen internen Prüfer, der mit nichts zufrieden ist.
Du hast etwas erledigt – schau noch einmal, du hast etwas ganz bestimmt verpasst.
Du hast deine Arbeit gut gemacht – es ist sicher ein Fehler darin, den der Chef deines Chefs erkennt und du wirdst gefeuert.
Erbringst du eine Leistung von 110 Prozent? Es ist nicht genug, denn nichts ist jemals gut genug.

Und das kann dazu führen, dass du nicht acht, sondern zehn, zwölf oder sogar mehr Stunden arbeitest und ständig an dich selbst zweifelst.
Und warum ist das gut? Denn so arbeitest du einfach und stellst keine Fragen.

Wie zum Beispiel:
Was genau, quantifiziert, ist es was ich nicht gut mache?
Um wie viel liege ich unter oder über dem erwarteten Niveau?
Was muss ich verbessern, um besser in dem zu sein, was ich tue?
Wem und was muss ich mit den  Überstunden nachweisen, die wahrscheinlich nicht mal entgeltet werden?

Es ist wichtig, einen eigenen Standard zu haben.
Weiss, was hundert Prozent ist und wie du im Vergleich abschneidest.
Und wenn du von außen eine andere Bewertung erhälst, stell die Frage Warum?!
Natürlich nur im Inneren, denn eine objektive Antwort darauf erhälst du von außen ebenso wenig wie eine unvoreingenommene Bewertung.

Wenn du selbst entscheiden kannst, wann du gut abschneidest, kannst du in die Beurteilung die Kriterien erkennen, die nichts mit dem zu tun haben, was du tatsächlich geleistet hast.
Lass nicht zu, dass andere deinen internen Prüfer benutzen.
Benutze stattdessen den kleinen Kerl, um diejenigen zur Strecke zu bringen, die dich manipulieren wollen.
Dies ist auf lange Sicht die bessere Lösung. FÜR DICH!

Viel Spass beim Wachsam sein 🙂

Belső ellenőr

Értékelés

At school you learn many useful things, such as reading and arithmetic.
But have you ever thought about the possible side effects?

For example, homework. On the one hand, it is useful because it helps you to put what you have learned into practice.
This allows you to explore the topic independently and without external influences.
However, it can also result in the behaviour , that you as an adult taking work home with you that you were unable to complete during your working hours.

And it’s the same with school grades.
Of course, it is necessary to check who has learned what.
The fact that you receive grades at school also prepares you for the assessment later in your workplace.

What happens if you are evaluated at school?
You write a paper and the teacher tells you what percentage of the questions you answered correctly, and you get a grade based on that.
There’s no question whether that’s a good thing, because he knows what you should know and how much you actually do know.
You don’t question what he says because it is assumed that the person evaluating you is objective and impartial…

Értékelés

And that brings me to assessments at your workplace.
The situation is very similar, which is probably not a coincidence.
They do not evaluate only one of your individual work/reports, but rather your entire annual performance.
There is someone sitting across from you who knows what you should know and what you actually do know.
The assumption here is that the reviewer is objective and supports your development.

However, in most of the cases this is not the case as there are not only the two of you present at such an assessment.
Of course, no one else is physically there, but the company is always there in the background.
And the review isn’t about you, it’s about how the company sees you.
It depends on the company which of your results they take into account and to what extent.
Such an assessment is not objective and is anything but impartial.

Your boss can’t be objective in this situation, even if he wants to.
He has to represent the company’s interests, and if that means that you’re doing mediocre work, he’ll say the same thing.
He might express his own opinion privately, but I don’t think that would be often the case.

Why do I think this is important?
Believing the reviews without any doubt can lead to big problems.
It can cause big problems. FOR YOU!

What happens if you receive a negative review?
Nobody likes to hear that they are not doing their job well.
Many companies use this to intentionally give negative feedback because it is intended to motivate colleagues to perform better.

Belső ellenőr

On the other hand, you may develop an internal auditor who is not happy with anything.
You got something done – look again, you sure have missed something.
You did your job well – there’s sure to be a mistake in it that your boss’s boss will recognize and you’ll be fired.
Are you performing at 110 percent? It’s not enough because nothing is ever good enough.

And that can lead to you working not eight, but ten, twelve or even more hours and constantly doubting yourself.
And why is that good? Because that’s how you just work and don’t ask any questions.

Like for example:
What exactly, quantified, am I not doing well?
How much am I below or above the expected level?
What do I need to improve to be better at what I do?
To whom and what do I have to provide proof by doing unpaid overtime?

It is important to have your own standard.
Know what is 100% and how you are performing compared to it.
And if you get a different assessment from the outside, ask the question Why?!
Of course, only within yourself, because you will never receive an objective answer to this from the outside, like you never received an unbiased assessment.

If you can decide for yourself when you’re doing alright, you can detect when you are evaluated by a criteria that has nothing to do with your actual performance.
Don’t let others use your internal auditor.
Instead, use the little guy to take down those who want to manipulate you.
This is a better solution in the long run. FOR YOU!

Have fun on your guard 🙂

Belső ellenőr

Tags: , , , , ,

1 hozzászólás

A honlap tartalmát másolni tilos!